Strasbourgban, az Európai Parlament épületében találkozott Dobrev Klára a magyar újságírói delegációval. A beszélgetés sajtónyilvános volt, és a Demokratikus Koalíció politikusa nem kerülte meg a kényes kérdéseket sem.
A Momentum bejelentése, hogy nem indul a következő országgyűlési választáson, komoly hullámokat kavart az ellenzéki oldalon. A párt azt mondta: erkölcsi kötelességük, hogy ne oszlassák tovább a szavazatokat, és ne veszélyeztessék a kormányváltás esélyét. Sokan azonban úgy gondolják, hasonló döntés a DK-tól is elvárható lenne.
Dobrev ezt a logikát veszélyesnek tartja.
„Demokrataként nekem nagyon rossz érzés, amikor azt mondja a Momentum, hogy nem indul a választásokon. Lehetnék most cinikus, mert rengeteget járom az országot, és jelennek meg a választókerületeimben azok a momentumos szavazók, akik – ha nincs Momentum – a DK-ra szavaznak. Lehetnék cinikus, és mondhatnám, hogy akkor mi is kapunk ebből. De nem vagyok cinikus, mert szerintem ennek az országnak ez a halálát jelenti. Hogy a Fidesz a saját táborában megcsinálta hogy 'egy a párt, egy a zászló, egy a gondolat, egy a lépés, egy a tábor', ez a dolognak a vége. És mi miért állunk szemben Orbán rendszerével? Mert gyűlöljük ezt a felállást.”
A Blikk felvetését, hogy a DK akár ki is eshet a parlamentből, elutasította:
„Pillanatnyi kétely nincsen bennem abban, hogy mi parlamenti párt leszünk. A Fidesztől független közvélemény-kutatók közül csak egy van, aki folyamatosan azt méri, hogy nagyon picik vagyunk. De én más ingert kapok, mint önök, újságírók. Nagyon emlékszem arra a hangulatra, hogy 'nem tudok rá szavazni, nem tudok rá szavazni'. Most a kutatások szerint több százezer olyan ember van, aki még mindig nincs a TISZÁ-nál. Nem tudjuk ezeket az embereket kidobni.”
A visszalépéssel összefüggő morális elvárást határozottan visszautasította:
"Őszintén dühös vagyok a Momentumra. Ha valaki lopott, csalt, hazudott, ha valaki vállalhatatlan mondatokat mondott, ha valakinek olyan tettei voltak, amelyek morálisan vállalhatatlanok, lehet rá nyomást gyakorolni, hogy tűnjön el a közéletből. De azt mondani, hogy pusztán azért, mert egy választáson az az értékrend, amit én képviselek, az nem annyit kapott, mint amennyit én szerettem volna.. Ez milyen morális magatartás?"
A 2022-es választásokról is megfogalmazta a véleményét. Úgy véli, ha ő lett volna a közös miniszterelnök-jelölt, egészen más lehetett volna az eredmény:
„Ha nem így alakul Karácsony Gergely visszalépése és az előválasztás első fordulója, nem ez lett volna a végeredmény. Politikus vagyok, nem mondhatok mást: szerintem azt a választást meg lehetett volna nyerni. De abban teljesen biztos vagyok, hogy nem lett volna Fidesz-kétharmad, ha nem Márki-Zay Péternek hívják a miniszterelnök-jelöltet.”
Az éles hangvételű részek között politikai ellenfelét, Deutsch Tamást is szóba hozta, aki nemrég csevegni próbált vele egy repülőúton:
„Mondtam neki, hogy Tamás, mi az elmúlt tíz évben bírósági tárgyalótermekben beszélgettünk egymással. Szerintem a következő tíz évben is tartsuk meg ezt a szokásunkat.”
A beszélgetés második felében személyesebb hangvételű kérdések is előkerültek. Dobrev Klára őszintén beszélt arról, hogyan élik meg a családjával az állandó politikai támadásokat.
Elmondta, hogy volt, hogy emberek az ajtajuk elé mentek, és a gyerekei fülébe üvöltötték: Dögöljetek meg!
A kisfiával ezért közösen olvassák a kommenteket, és humorral próbálnak védekezni.
„Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár. Ha épp kócos a hajam, akkor kócos Aladár. És tényleg együtt röhögünk rajta.”
A gyereke bár nincs fent a közösségi médiában, YouTube-nézés közben így is szembejönnek vele a sértő tartalmak. Dobrev szerint az egyetlen működő stratégia az, hogy nevetnek ezeken.
„10 éves a gyerek. És hiába nem engedem őt a social médiára, de amikor YouTube-ot néz, ott följönnek, felugranak. Úgyhogy tényleg az egyetlen dolog az, hogy közösen röhögünk, hogy most akkor Aladárból kócos Aladár lett.”
A DK vezetője megmagyarázta a becenevet: a Mézga Géza sorozat Aladár nevű karaktere ihlette a korábbi becenevét az egyenesszálú frizura miatt.