A Dirket36 hosszú cikket közöl Gyurcsány bukásáról, melyben feltárják azt is, hogy a korábbi pártelnök évtizedes viszonyt tartott fenn a párt egyik alkalmazottjával. A témában most megszólalt Gyurcsány korábbi felesége, a DK jelenlegi elnöke, Dobrev Klára is.
Dobrev szerint a Direkt36 cikke az ő méltóságát veszi célba, amelyre azért került sor, mert a munkájában nem tudják őt támadni. “Ma este van egy nehéz beszélgetésem a 10 éves kisfiammal. Ezt senkinek nem kívánom. Beszélnünk kell arról, ami normális esetben nem rá tartozott volna, de nem akarom, hogy mások beszéljenek vele erről.” - kezdi a bejegyzését Dobrev.
Kitér arra is, hogy a nemtelen támadást annak tudja be, hogy
“amikor már nem tudnak egy nőt a teljesítménye alapján támadni, akkor húzzák elő a frizuráját, a kilóit, az öltözködését és a magánéletét.”
Dobrev azt is sérelmezi, hogy a független sajtó kritika nélkül átvette a Direkt36 írását.
A pártelnök biztosít mindenkit, hogy felemelt fejjel megy előre a nemtelen támadások ellenére is, ugyanakkor személyesen rendkívül fájdalmas számára a helyzet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!