3 214 611 Ft, 145 támogató. Köszönjük!
Légy része az igazságnak!

Dolgozatot íratott az iskolaigazgatókkal a státusztörvényből a Belügyminisztérium

Sok helyen beszedték a dolgozatokat, így feltételezhető, hogy a Belügyminisztériumban javítják majd azokat.

Korábban már levizsgáztatta egy kérdés-felelet tesztben a Balügyminisztérium a tanévkezdés előtt a tankerületi igazgatókat a státusztörvényből, most azonban az iskolaigazgatókra került a sor - számolt be a hvg.hu . Erre a BM adott utasítást a tankerületi vezetőknek.

A lapnak nyilatkozó iskolaigazgatók szavaiból kiderült, hogy nem egy egyszerű, feleletválasztós kérdéssorral vizsgáztatták őket a jogszabályi ismereteikről, hanem inkább egy klasszikus dolgozatról volt szó. Az értékelés azonban többféle módon zajlott: volt ahol a helyszínen javították a válaszokat, de voltak olyan dolgozatok, melyeket beszedtek, így feltehetően a Belügyminisztérium fogja ellenőrizni a válaszaikat. Azt azonban nem tudni, milyen következményekre számíthatnak a dolgozataik eredménye alapján az érintettek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet