Drámai mértékben pusztulnak a lucfenyvesek Zalában

Pár éven belül, ha nem fordul csapadékosabbra és hűvösebbre az éghajlatunk, végleg eltűnhet a luc a zalai erdőkből.Mi az ok?

A baj nem kicsi, fogalmazott Nagy László a Zalaegerszegi Erdészettől. Szúkár miatt a közelmúltban csak Zalaegerszeg térségében 50 hektár lucfenyvest vágtak ki. A pusztuló erdők túlnyomó többsége 30-50 éves, az 1960-1990-es időszakban ültették őket, egy országos fenyősítési program keretében. A probléma nem új keletű, a pusztulás korábban is jellemző volt, de 2010. előtt kissé alábbhagyott, aztán, ahogy egyre aszályosabb és melegebb évek jöttek, ismét látványosan nőttek a károk.

Pusztulnak a lucfenyvesek
Pusztulnak a lucfenyvesek
-

Országos viszonylatban minden második lucfenyő Zalában nő. Vas megyében azonban - tudtuk meg a szakemberektől – már jó pár éve kitermelték a lucfenyőket, így itt nem jelentkezett tömegesen a probléma.

Számokban: a csökkenés nyolc év alatt 800 hektár

A Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának területén, ami szinte az egész megyét lefedi, nyolc év alatt 800 hektár lucfenyves pusztult el – sorolja az adatokat Jagicza Attila, az igazgatóság vezetője. Jelen pillanatban mintegy 3700 hektáron nő ez a fafajta, a megye 110000 hektáros erdőterületének 3,5 %-a. A zalai lucosok 38 %-a állami erdő, amit a Zalaerdő Zrt. kezel, a többi magántulajdonban van.

A Zalaerdő még tavaly felmérte az összes érintett erdő egészségi állapotát és ütemtervet készített a tervszerű, arányos kárfelszámolásra. A természet azonban keresztbe húzta a számításikat. Mostanra kiderült, hogy azoknak az erdőknek egy része, melyeket a felmérés során még egészségesnek és még néhány évig fenntarthatónak gondoltak, a tavasz beköszöntével rohamos pusztulásnak indult. Az eddigi adatok szerint 2013-ban a lucfenyvesek után keletkező erdőfelújítási kötelezettség meghaladhatja a 250 hektárt.

A pusztulás okai

A fertőzött fenyvest könnyű felismerni arról, hogy a törzseken először gyantafolyások jelennek meg, később a kéreg kezd táblásan leválni és lehullnak a tűlevelek. Ahogy a szakemberek mondják: a lucfenyvesek tömeges és hirtelen pusztulásának végső okozói a szúbogarak, de a rovardúlás fellépésében több tényező is közrejátszik. Első az őshonosság kérdése, vagyis az, hogy a lucfenyő valójában nem a zalai vidék fája, így a szélsőségesen száraz, meleg periódusokban nagyon legyengül, gyantatermelő képessége csökken, ez pedig kedvez a bogarak elszaporodásának.

Pusztulnak a lucfenyvesek
Pusztulnak a lucfenyvesek
-

Tovább gyengíti az egyes fák ellenálló képességét – meséli a szakember - a túlszaporodott gímszarvas állomány által okozott hántáskár. Végül problémát jelent a gyors reagálás hiánya, ugyanis az erdőgazdálkodók nem fordítanak kellő figyelmet a lucfenyvesek egészségi állapotának figyelemmel kísérésére és a fertőzött fák, kisebb csoportok haladéktalan eltávolítására. A visszahagyott fertőzött egyedek, foltok a továbbfertőzés forrásai. Zalában pedig 600 hektárnak hiába van tulajdonosa, gazdája nincs, parlagon hever.

Hatékony védekezés nincs

A szú ellen vegyszeres védekezésre nincs lehetőség, egyetlen módszer biztos, a megelőzés. A fertőzött egyedeket haladéktalanul el kell távolítani az erdőből, a visszamaradó koronarészeket pedig meg kell semmisíteni. A kitermelt faanyag sem maradhat a fenyves közelében, azt el kell szállítani. Léteznek úgynevezett rovarcsapdák, melyek a bennük elhelyezett csalogató szerek segítségével odavonzzák a károsítókat, de ezek inkább az előrejelzés céljait szolgálják. A befogott bogarak számából ugyanis következtetni lehet a várható tömeges fertőzésre. Hasonló módszer a fogófák alkalmazása. A frissen kivágott és a helyszínen hagyott lucfenyőbe előszeretettel költenek a szúfélék, ezért nevezik az ilyent fogófának. Alkalmazása nagy figyelmet kíván – emiatt alkalmazzák ritkán – mert ha nem távolítják el időben, nem semmisítik meg a beléjük telepedett bogarakat, a fogófa a továbbfertőzés forrásává lesz.

Pusztulnak a lucfenyvesek
Pusztulnak a lucfenyvesek
-

A zalai erdészeteknek a kitermelés után új erdőt kell létrehozni, az irány pedig nem a fenyőfélék felé mutat, jellemzően őshonos lombos fafajtákban, főként tölgyfélékben gondolkodnak. Gondot jelent, hogy ezeknél a pusztuló lucfenyveseknél a fakitermelés haszna nem fedezi az erdőfelújítás költségeit, a hiányzó összeget más forrásból kell az erdőgazdálkodónak előteremtenie. Óvatos becsléssel a hiányzó összeget átlag 100.000 Ft/ha-ra becsülik, ami 3700 ha lucfenyves letermelése esetén ez 370 millió Ft-ot jelent. Ennek előteremtéséhez, a fenyvesek őshonos lombos erdőkké történő átalakításának költségeihez folyamatosan pályáznak.

Más kérdés, honnan teremtik elő ehhez a forrásokat a magánerdő tulajdonosok, akik csak kisebb erdőterületet kezelnek? És mi lesz avval a 600 hektár lucfenyvessel, ahol még erdőgazdálkodóról sem gondoskodtak a tulajdonosok? A törvényi előírás szerint azokon a területeken, ahol a tulajdonosok az erdészeti hatóság felszólítása ellenére nem tesznek eleget kötelezettségeiknek, az erdészeti hatóság a szükséges munkákat a tulajdonosok költségére elvégezteti. Eddig erre még nem került sor. Ha azonban a lucfenyvesek állapota a most látható folyamatokat követi, a hatósági beavatkozás elkerülhetetlen lesz.

Hiánycikk lesz a fenyő?

Szakmai körökben már eddig is többen hangot adtak annak a véleményüknek, miszerint 60-as, 70-es években hiba volt a lucfenyővel történt erőltetett telepítés. A szakemberek ugyanis már akkor látták a veszélyforrásokat, ugyanakkor a gazdaságnak fenyő faanyagra volt szüksége, amit a nyugati forrásból csak kemény valutáért, a Szovjetunióból pedig az állam európai területeinek csökkenő fakészlete miatt távolabbról, egyre magasabb áron lehetett beszerezni. Kockázatos, de kényszerű lépésnek gondolták a lucfenyő telepítését. Másrészt, annak idején az utóbbi években felgyorsult klímaváltozás sem volt előre látható – teszi hozzá Jagicza Attila.

Pusztulnak a lucfenyvesek
Pusztulnak a lucfenyvesek
-

Manapság azonban már mindenki belátta, hogy a lucfenyő nem való Zalába és az utóbbi 10-20 évben már nem is ültetnek lucosokat, legfeljebb csak karácsonyfának. Németországban a lucfenyvesek lombos erdőkké történő átalakítása azonban oda vezetett, hogy a szakma fenyőhiányt jósol, az iparban fenyő fűrészáru ellátási gondokról is lehet szaklapokban olvasni. A szakemberek szerint ha nem is a lucfenyővel, de más, a változó körülményekhez jobban alkalmazható fenyőfélékkel, elsősorban az erdeifenyővel és a zöld duglásszal, ésszerű mértékig, a magyarországi erdőket is erdősíteni lehetne. A helyenként pedig mégis fennmaradó egyes lucfenyők, kisebb csoportok üde színfoltjai lehetnek a tájnak.

A klímaváltozás nem csak a lucfenyő veszélyeztetett

Az aszályos nyár Zalában a vörösfenyő és az erdei fenyő állományokban is komoly károkat okozott, de korántsem akkora mértékben, mint a lucfenyőnél. A bükk fafajt is veszély fenyegeti, főként ha csapadékszegény lesz az őszünk. (2005-ben, két év aszályos időszak után a bükkösökben is megindult a pusztulás, aztán alábbhagyott. )Jelen pillanatban a bükkös erdők még bírják a gyűrődést, de figyelmeztető jel: a szokottnál korábbi a lombvesztés, és erőteljesebb a makktermés (az életösztön szép példája: ugyanis a fokozott terméssel reagál a fa a szélsőséges viszonyokra).

A lucfenyőről általában

A lucfenyő euro-szibériai fafaj, a legnagyobb összefüggő területeket Észak-Európában foglalja el. Közép- és Dél-Európában a magas hegységek lakója, 1000 m tengerszint feletti magasságban. Elterjedésének meghatározó tényezője a hőmérséklet. A párás, hűvös éghajlatot kedveli. A hómentes enyhe téli időjárást és a 18 C°-nál magasabb júliusi átlaghőmérsékletet már nagyon megsínyli. A lucfenyő őshonosságát Magyarországon a szakértők közül többen vitatják. Ennek ellenére, a hatályos erdészeti jogszabályok három erdészeti tájban tekintik őshonosnak: a Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben és az Őrségben.

Tehát, Zala megyében a lucfenyő nem őshonos fafaj. Ez a tény és különösen az utóbbi évtizedben egyre gyakrabban előforduló szélsőségesen aszályos időjárási körülmények vezettek nálunk is tömeges pusztulásához.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet