Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Haverja vette fel drónnal a Budapesten driftelő, járdára felhajtó, cikázó sofőr mutatványait

Ilyen a Halálos iramban a valóságban.

A rendőrségre 2021. január 21-én érkezett bejelentés, hogy egy társaság az éjszakák folyamán a főváros több helyszínén is számos közlekedési kihágást elkövetett, amelyet saját maguk felvételen rögzítettek, és egy videómegosztó portálra fel is töltöttek.

A rendőrség szabálysértési eljárást indított, a felvételek kiértékelése során a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság pedig megállapította, hogy 2021. január 3-án a háromfős társaság egyik tagja, M. Mátyás egy nagy teljesítményű gépkocsival hajtott végre többször is szabálytalan sávváltásokat, a forgalom elől elzárt területre, illetve az útpadkára hajtott úgy, hogy azon gyalogosok is közlekedtek, valamint többször is driftelve hajtott keresztül a körforgalmakon.

A kép illusztráció
TM/Nyugat.hu

A „trükköket” a fiatalember társa, T. Rafael egy olyan drónnal rögzítette, amelyre légtérhasználati engedéllyel nem rendelkezett, valamint ahhoz eseti légtér kijelölést sem igényelt.  Harmadik társuk, J. Ede szintén a videófelvételek elkészítésében vett részt olyan módon, hogy a „főszereplő” járművet kísérő autó nyitott csomagtartóján keresztül hajolt ki kamerázni.

A XIII. Kerületi Rendőrkapitányság, mint szabálysértési hatóság M. Mátyással szemben a közúti közlekedés rendjének megzavarása, valamint négyrendbeli közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése, T. Rafaellel szemben pilóta nélküli légijárművel végzett jogosulatlan tevékenység szabálysértés elkövetése, valamint J. Edével szemben szintén közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése miatt szabott ki pénzbírságot.

(A kép illusztráció, nem az említett estnél készült, forrása egy YouTube-ra feltöltött, erősen megvágott videó.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sokkoló

Tovább az oldalra