Eljátszották, hogy drogot találtak a Szombathelyi Neumann János Általános Iskolában

Szerdán ott voltak egy órát a NAV drogkeresői.

Kábítószerre bukkant tegnap a Neumann János Általános Iskola udvarán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik drogkereső kutyája. Na, persze csak egy rendhagyó osztályfőnöki órán, ami a kábszer-kereső ebek és az szervezet közös munkáját mutatta be röviden. Az interaktív előadást a NAV kutyavezetője tartotta, segédje pedig Lobo, a nyolc éves drogkereső német juhász volt.

Drogkereső kutya a Neumann iskolában
Lobo gazdája megdöbbentő számokat mondott - képek a bemutatóról kattintás után
Bonyhádi Zoltán

Brutálisan kemény a kutya-teszt

Nincs apelláta, kábítószer-kereső kutyának egyszerűen születni kell, merthogy különleges adottságokat igényel a szakma. Az ebeknek szigorú teszten kell megfelelniük ahhoz, hogy a bűnügyi szervezetek munkatársaivá válhassanak. Ezt a számok is mutatják, ugyanis 2009-ben 112 kutyából 8 ment át a rostán.

A tesztsorozat a következőkből áll:
  • Először egy medencébe gumiabroncsokat tesznek, majd letakarják egy fekete fóliával és a kutya játékát beledobják. Amelyik állatnál erősebb a túlélési ösztön - mint a zsákmányszerzési - és nem ugrik utána, illetve nem hozza ki, arról már az elején kiderül, hogy alkalmatlan a feladatra.
  • A második lépcsőfok a lövésteszt. Itt azt figyelik, hogy a kutya figyelmét elvonják-e az erős hanghatások vagy pedig a zsákmányszerzésre koncentrál. Ha az utóbbi történik, akkor az eb tovább jutott.
  • A harmadik lépés a magasság és mélység teszt. Itt azt vizsgálják, hogy a kutya felmegy, illetve megijed-e egy olyan lépcsőn aminek a fokai között a mélybe lát. Ha az állat megtorpan, akkor nem alkalmazzák.
  • Ha a kutya átment a teszten, akkor egy egészségügyi vizsgálat következik vérvétellel, ultrahanggal, röntgennel.
  • Az utolsó rész talán a legnehezebb az állat számára, ugyanis két hetet karanténban kell töltenie. Ilyenkor a kutya mentális viselkedését mérik fel. Vizet, kaját és sétáltatás kap, de simogatást nem, valamint egyáltalán nem szólnak hozzá. Ha az állat idegrendszere nem bírja ezt a helyzetet, akkor elbukott a teszten.
  • A rövid előadás után, megnézhettük élesben, hogyan dolgozik egy igazi szolgálati kutya. Lobo feladata az volt, hogy 8-10 darab sorban kitett egészségügyi dobozból kiszúrja azt az egyet, amiben 5 gramm hasist, amfetamint, heroint és marihuánát rejtettek el.

    Drogkereső kutya a Neumann iskolában
    Lobo orra elől nincs menekvés
    Bonyhádi Zoltán

    Csúcsszuper szimat félmilláért

    Mint azt megtudtuk, egy drogkereső kutya nem csak az elrejtett anyagot szúrja ki, hanem magát a fogyasztását is. Ha egy kábszeres például nyáron beleizzad a kocsi ülésébe, akkor a szolgálati kutyák azt is megérzik és jelzik. Nem csoda tehát, hogy ezeknek a négylábúaknak borsos áruk van. Egy frissen tesztelt drogkereső kutya értéke 400-600 ezer forint, ez az összeg pedig a szolgálati ideje előre haladtával tovább nő, egészen 10 éves koráig, amikor is nyugdíjba küldik.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet