Az előző havi közgyűlésen városunk elei döntésre jutottak: az egészséghét keretében és a drogprevenció szellemében, mindenki előtt példát mutatva drogtesztet végeznek minden közgyűlési tagon.
Az üggyel kapcsolatos megbeszélés meg is történt az illetékes Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal, amikor is kiderült, hogy a közgyűlésen megszavazott drogteszt fajtája nem megfelelő. A vérvétellel, és annak tesztelésével készülő eredmények ugyanis csak bizonyos drogfajtákat mutatnak ki. (Ennek ellenére volt olyan képviselő, aki megcsinálta a drogtesztet.)
Mindezek miatt tehát kénytelenek a kissé nehezebben kivitelezhető, de általánosabb eredményeket produkáló vizelettesztet használni, csakhogy ahhoz biztosítani kell a megfelelő körülményeket. A vizeletből hosszabb ideig kimutatható a drog, mint a vérből, habár a bevett adag, illetve a gyakoriság is változtathat a végeredményen.
Sikeres "anyagadást" kívánunk és várjuk a végeredményt!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!