Napok óta tart a rendőrségi vizsgálat Dunaújvárosban, egy Petőfi úti háznál, a rendőrök tegnap este jelentették be, hogy egy két éve eltűnt férfi ügyében nyomoznak, emberölés alapos gyanújával.
Két dunaújvárosi lakost őrizetbe vettek, a castellum.do helyi hírportál szerint az egyik letartóztatott közszereplő, a Fidesz városi képviselője.MInt írják, az áldozat pedig egy vállalkozó, aki 2013 decemberében tűnt el. Az Index közölte, egy névtelenséget kérő önkormányzati képviselő nekik is megerősítette, hogy G. R., a Fidesz helyi politikusa az egyik gyanúsított.
G. A. egyébként a Közbiztonsági Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke. 2013-ban azzal került be a hírekbe, hogy kis híján karambolozott - írja az Index.
G. R. nem elnöke és nem tagja a Fidelitasnak
A Fidelitas központi irodája lapunkkal közölte, hogy a korábban írtakkal ellentétben Gál Roland már nem elnöke a dunaújvárosi Fidelitasnak és nem tagja, mert kiöregedett.