Az autóba szerelt fedélzeti kamerák egyrészt azért jók, mert segítenek tisztázni a balesetek okait, másrészt naponta szállítanak valami izgalmas jelenetet.
Mondjuk olyant, amilyent korábban még nem láttunk.
Az alábbi romániai balhé is meglehetősen egyedi történet.
Annyi látszik a másfél perces felvételen, hogy egy út szélén parkoló Chevrolet bevág egy fehér Dacia elé, amit az utóbbinak az utasai meglehetősen nehezményeznek.
Felháborodottan kipattannak az autóból, valamit dobnak a Chevrolet után. Hogy eltalálják-e az nem lehet látni, de gyaníthatóan igen.
Merthogy annak sofőrje visszatolat és teljes erővel belezúg a Daciába. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, elhajt a helyszínről.
Az eset szemtanúi láthatóan lefagyva nézik a jelenetet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!