Nagyon durva verekedés Szabolcsban - egy férfi életveszélyes állapotban

17 és 19 éves elkövetők.

Életveszélyt okozó testi sértés miatt vettek őrizetbe egy 17 és egy 19 éves baktalórántházi fiatalt, aki három embert bántalmazott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Leveleken - közölte a rendőrség. Azt írták, a két fiatal szombat hajnalban a község üdülőövezetében szórakozott, és az utcán szóváltásba, majd verekedésbe keveredett egy háromtagú társasággal. A verekedésben egy 30 éves nyírtassi férfi életveszélyes, 33 és 34 éves társa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrök rövid időn belül elfogták a támadókat és kezdeményezték letartóztatásukat – írja a police.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek