Eddig több mint nyolcvanezren fertőződtek meg a koronavírustól

Már ötvenkilenc ország érintett.

Szombat éjfélig valamivel több mint 85 ezer ember fertőződött meg koronavírustól szerte a világban. Újként Írország került fel a listára egy megbetegedéssel. Az illető Észak-Olaszországban kaphatta el a kórt. A halálesetek száma 2900 és 3000 között van. Ugyanakkor Kínában már több mint 40 ezren meggyógyultak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb - szombat éjféli - adatai az immár 59 érintett ország kormányainak közlése alapján. Már több mint 40 ezren felgyógyultak Kínában a koronavírus okozta fertőző betegségből - adta hírül vasárnap hajnalban a kínai egészségügyi hatóság. Szombaton 2623 ember hagyhatta el gyógyultan a kórházakat, ezzel a járványból felépültek száma 41 ezer 625-re nőtt.

A nap folyamán ugyanakkor 573 új beteget regisztráltak, 146-tal többet, mint pénteken. A ragály miatti elhalálozások száma ugyanakkor 47-ről 35-re csökkent. Kínában a legfrissebb adatok szerint eddig 79 ezer 824-en fertőződtek meg bizonyosan a koronavírustól és 2870-en haltak bele, azaz 3,6 százalékuk. A gyógyultak hányadosa jelenleg 52,1 százalék.

Svédországban házhoz fognak mennek tesztelni a koronavírus-gyanús betegeket - jelentették be szombaton az ország egészségügyi hatóságai. Ha egy háziorvos megítélése szerint valaki feltehetően a világjárványtól betegedett meg, az ő értesítésére különlegesen képzett egészségügyi csapat siet védőfelszerelésben a beteg otthonába, hogy elvégezze a vizsgálathoz szükséges mintavételt.

Már az Egyesült Államokban is van halálos áldozata a Vuhanból indult új koronavírus okozta COVID-19 járványnak; Washington államban, Seattle Kirkland nevű elővárosában halt bele egy ember a betegségbe szombaton, de a helyi hatóságok több információt nem közöltek.

Donald Trump amerikai elnök szombaton sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, a halálos áldozat egy ötvenes évei végén járó nő volt, akinek egyéb egészségügyi problémái is voltak. Trump szerint várhatóak további esetek, de nem szabad pánikba esni, és az újságírókat is arra kérte, hogy a média se keltsen pánikot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek