Ég az első gyertya, de más ez az advent

Össze kellene bújni, de épp azt nem lehet.

Ma délután Szombathely adventi koszorúján meggyulladt az első gyertya, s szokás szerint a város polgármestere – Nemény András – gyújtotta meg azt. Minden évben így történik, most mégis másképp. Hiszen – ha lehet ilyet mondani – szinte titokban történt mindez, s épp azért, hogy kevesen legyenek, bármi ironikus is ez egy ilyen ünnepi alkalommal.

Adventi gyertyagyújtás a Berzsenyi téren
Adventi gyertyagyújtás a Berzsenyi téren
Mészáros D. Zsolt

A szükség nagy úr, és a járvány most az. Így történt, hogy bár ökumenikus szertartás keretében, de szűk körben lobbant fel a fény, amely a karácsonyi ünnepkör kezdetét jelzi, csak ebben az évben sajátosan. Ilyen még soha nem volt, és reményeink szerint soha nem is lesz. Hogy a város koszorúja és a város gyertyája magában álljon és magának világítson, s emberek, ha körbeveszik, maszk mögé rejtekezzenek.

Adventi gyertyagyújtás a Berzsenyi téren
Adventi gyertyagyújtás a Berzsenyi téren
Mészáros D. Zsolt

S mivelhogy nem lehettek ott, mert nem is tudhattak róla, mert még a sajtónak is meg volt tiltva erősen, hogy előre ne szóljon róla, most képekkel pótoljuk az élményt utólag. Ezzel vezekeljük bűneinket, amiket azért követtünk el, hogy vigyázzunk önökre, s így önök is vigyázhassanak magukra. Mert az advent az eljövetel, és ebben az évben az Úr születésén kívül nagyon sok minden megérkeztét várjuk nagyon erősen.

Adventi gyertyagyújtás a Berzsenyi téren
Adventi gyertyagyújtás a Berzsenyi téren
Mészáros D. Zsolt

Katt a képre a galériáért.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely