Az egész országra figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt, sőt, még jég is lehet

Elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hétfőn napközben egyre több helyen számíthatunk záporra, zivatarra, gyakorlatilag bárhol, bármikor és még apró szemű jég is társulhat a zivatarokhoz. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de intenzívebb záporok, zivatarok környezetében viharos, 60-70 km/h-ás széllökések is előfordulhatnak.

A Dunántúl nyugati felén intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez akár 2 centiméternél nagyobb jég és óránkénti 80 kilométer körüli erősségű szélroham is társulhat – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Estétől aztán már egyre kevesebb helyen lesz valószínű zápor, zivatar.

Bonyhádi Zoltán

A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul, de a tartósabban felhős tájakon egy-két fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 9 és 14 fok közé hűl le a levegő, hajnalban pedig 6 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás