A Gekko Pub idén is elhozta Szombathelyre a távoli, müncheni fesztivál ízeit, egy csipetnyi Oktoberfestet a Szelestey és a Király utca sarkára. Tekintve, hogy idén is inkább sárga közüzemi "részvényekbe" fektettük pénzünk nagy részét a postán, München helyett csak a Március 15 térig ugrottunk el, hogy kicsit ideidézzük a fesztiválízeket.
A menüben több, enyhén magyarosított fesztiválétel szerepel, így kérhettünk rántott szűzérmét bajor burgonyasalátával, sörben sült bajor csülköt héjas burgonyával. Mi ezutóbbi mellett tettük le a voksot, így nemsokára már az asztalon illatozott a sütés közben barna búzasörrel locsolt hatalmas csülök és a fűszeres burgonya, amivel kicsit magyarosabb jellegű lesz, hogy mindenkinek ízlék.
Persze a hölgyekről sem feledkeztek meg a konyhán, így könnyebb ételt is választhatunk, friss zelleres-almás salátát füstölt sajtkockákkal vagy csirkesteaket grillezett zöldségekkel, spárgával, ceruzababbal.
Mi a csülök és csirkesteak kombót választottuk, majd feszült bendővel ülve kortyolgattuk az Erdinger Oktoberfest búzasört, amelyet már régi hagyomány óta a gyártó az Oktoberfest tiszteletére készít, korlátozott mennyiségben. Ez a fesztiválsör addig kapható, amíg a készlet tart, ízében sokkal erősebb, avagy testesebb, mint a megszokott Erdinger búzasör.
Persze egy vacsit valami édességgel is meg kell koronázni, a fesztivál-menüben található császármorzsát választottuk, amihez szilvapüré dukál, ez is kissé magyarosabb persze, hiszen a németeknél nem nagyon pirítják, inkább csak párolni szokás, de mi pirítva szeretjük, így még finomabb.
Tehát aki szeretne kicsit belekóstolni a sörfesztivál ízeibe, az menjen el a Gekko Pub és Étterembe, nem fog csalódni, és javallott, hogy legyen elég hely a gyomorban, ahova a csülök jól befészkelheti magát. A fesztiválsört pedig tilos kihagyni, de tényleg. S bár a sramlit, illetve a bajor bögyös, szőke fonott hajú felszolgálókat mellőznünk kell, az élmény így is javallt.
Hétvégén pedig a gyerkőcöket sem szabad otthon hagyni, a Családi ajánlatban vasárnaponként 11 és 18 óra között minden felnőtt főétele mellé egy fogás választható a "Kisadag étel gyerekeknek" kínálatból ingyen, amennyiben a gyermek még nem múlt el 14 éves.