A lap egy különös bejegyzésre bukkant a neten. Ebben egy Németországban élő, román nemzetiségű logisztikai szakértő és fotós férfi írta azt, hogy soha többet nem teszi be a lábát Magyarországra, mert ott kifosztották, a rendőrség működése pedig kritikán aluli.
Miután rákérdeztek a részletekre a férfinél, az elmondta, hogy február 15-én Münchenből tartott Kolozsvárra. A Babati pihenőhelyen azonban kiállt az autópályáról és elaludt az autóban. Két órával később arra ébredt, hogy betört az autója hátsó üvege. Ezután visszaaludt, de egy fél órával később tovább indult. Amikor elkezdték zavarni a hátulról érkező szélzajok, megállt, hogy megnézze, miként tudná ezt mérsékelni. Elmondása szerint csak ekkor szembesült azzal, hogy
a hátsó ülésemről eltűnt a gurulós bőrönd, benne a laptopommal, három, biztonsági másolatokat tartalmazó merevlemezzel, iPad-del, belépőkártyákkal, szerződésekkel, hangrögzítővel és egyéb eszközökkel
.Ezután tárcsázta a 112-őt, de kiderült, hogy ott senki nem beszélt angolul, németül, vagy románul, így 10 percbe került, mire találtak valakit, aki megértette, amit mond, válaszolni azonban ő sem tudott. A rendőrség mindenesetre fél óra múlva megérkezett, és a rendőrök azt mondták neki, hogy mivel nem az ő területükön történt az eset, térjen vissza a Babati pihenőhelyhez. Oda késő éjjel érkeztek meg a nyomozók, akik mindent lefotóztak.
Miután visszatért Kolozsvárra, kivizsgáltatta magát a kórházban, ahol olyan gáz jelenlétét mutatták ki a vérében, amit jellemzően altatásnál használnak. Úgy véli, ez megmagyarázhatja azt is, miért riadt fel az üvegtörésre, de miért aludt vissza gyorsan.
A fő kérdése azonban az, hogy
2019-ben miért nem tudok bajbajutottként angolul beszélni valakivel egy európai országban?
A rendőrség reagált a lap kérdéseire az esettel kapcsolatban. Ebből kiderül, hogy
A sértett viszont ezek után is ragaszkodott a verziójához, és a lapnak hangsúlyozta, hogy senkivel sem beszélt románul a 112 hívása során.
További érdekesség, hogy egy nappal azt követően, hogy a rendőrség megkapta a lap levelét, telefonon felhívták a rendőrségtől. Ekkor elkérték a személyes adatai mellett a járműve adatait is, illetve az ellopott tárgyak típusát, sorozatszámát. Azt, amit elvileg egy hónappal korábban is rögzítettek. 8 nappal később pedig kapott egy határozatot, melyben felsorolják a körözött tárgyakat, illetve megállapítják, hogy a lopással 753 ezer, a rongálással 128 ezer forint kár keletkezett.
Egyelőre itt tart az ügy.