Gyereket vert meg és rabolt ki a szombathelyi Fő téren: most vádat emeltek ellene

Az idén nyáron több bűncselekményt is elkövetett a fiatal Szombathelyen, most került sor vádemelésre egy ügyben.

A Szombathelyi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatal fiúval szemben, aki a vádirat szerint Szombathely belvárosában gyermekkorú társaival együtt bántalmazott egy kiskorú sértettet, aki ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett el - közölte hétfő reggel a Vas Vármegyei Főügyészség.

Mint írták, a vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Mint arról bő egy hónapja mi is beszámoltunk "Élve már nem fogsz innen hazamenni!" - Kiskorúakat rabolt ki egy fiatalkorú Szombathelyen 2024. September 05. 08:09 , a fiatal legalább két helyszínen rablást követett el a „csatlósaival”, azaz a bűnsegédjeivel idén nyáron. Információink szerint a Sportligetnél és egy Fő téri gyorsétteremnél is keménykedett a nála gyengébbekkel, és ha "kellett", akkor hasba térdelte az ijedt gyereket, csak hogy az illető átadja neki a pénzét.

A Szombathelyi Járási Ügyészség szeptember 3-án indítványozta letartóztatását, mivel a megalapozott gyanú szerint Szombathelyen három kiskorú sértettet rabolt ki társaival, továbbá egy gyermekvédelmi intézmény közfeladatot ellátó munkatársát is bántalmazta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló