Egy győri férfi kétszer is balesetet okozott, mindkétszer a testvére adatait adta meg az intézkedő rendőröknek

Mindkét esetben a testvére ellen indultak eljárások.

A 34 éves férfi soha nem szerzett jogosítványt, ennek ellenére volt gépkocsija, és azzal rendszeresen közlekedett is - derül ki az ügyészség közleményéből.

Tavaly július 18-án is saját autóját vezette, amikor Győr közelében személyi sérüléssel járó balesetet okozott. Mivel vezetői engedélye nem volt és a gépkocsin nem volt érvényes felelősségbiztosítás, az intézkedő járőröknek a férfi azt mondta, hogy az iratai nincsenek nála, majd testvére személyi adatait adta meg sajátjaként.

Így a baleset és a biztosítás hiánya miatti eljárások a testvére ellen indultak meg, aki nem értette, miért érkezett a nevére büntetésről szóló határozat. Panasszal élt a döntés ellen, így derült ki, hogy a testvére visszaélt az adataival.

Az elkövető tavaly december 17-én újra balesetet okozott, szokásához híven újra a testvére adataival igazolta magát a rendőröknek, akik így megint a testvére nevére állították ki a helyszíni bírságról szóló nyomtatványt. A rendőrök a kapitányságra visszaérve ellenőrizték az adatokat, és megállapították, hogy a férfi hamis adatokkal igazolta magát.

A balesetek miatt a hatóságok külön eljárásokat folytattak a férfi ellen.

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség pedig hamis vád bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat ellene, amiért a testvére adatait használta fel, és az ő nevében írta alá az eljárásokban keletkezett közokiratokat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló