Sírunk:egy hét alatt 444 milliárd dollárral lettek szegényebbek a világ leggazdagabbjai

Részben a koronavírus miatt.

A világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona mintegy 444 milliárd dollárral csökkent a világ tőzsdéin a héten, részben a koronavírus hatására bekövetkezett visszaesés miatt. A New York-i tőzsde 30 vezető részvényének mozgását követő DJIA index például több mint 12 százalékkal esett a héten, ami a legnagyobb ötnapi csökkenés a 2008. évi pénzügyi válság óta.

A hét legnagyobb vesztese Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója volt, vagyonának az értéke 11,9 milliárd dollárral esett. A múlt év végén Bezos vagyona 115 milliárd dollár volt a Bloomberg hírügynökség milliárdosokat rangsoroló listáján (Bloomberg Billionaires Index). A lista összeállítói szerint a múlt év végén a világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona 5900 milliárd dollárt ért, ami 25 százalékkal felülmúlta a 2018. évit. A leggazdagabbak listájának a második helyén álló Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója vagyonának az értéke a héten 10 milliárd dollárral csökken.

Bernard Arnault, a francia LVMH luxusipari társaság elnök-vezérigazgatójának a vagyona 9,1 milliárd dollárral, Elone Muské, a Tesla vezetőjének pedig 9 milliárd dollárral zuhant. A listavezető vesztesek között van továbbá Warren Buffett, a Berkshire Hathaway főrészvényese és elnök-vezérigazgatója (-8,8 milliárd dollár), a spanyol Amancio Ortega, az Inditex, a világ legnagyobb ruházati kiskereskedelmi üzletláncának alapítója (-6,8 milliárd dollár), Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója (-6,6 milliárd dollár), továbbá Larry Page (-6,4 milliárd dollár) és Sergey Brin (-6,2 milliárd dollár), a Google anyacége, az Alphabet két alapítója.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek