Egy időre leállni kényszerült a Mátrai Erőmű

Műszaki hibák történtek.

Még tart a Mátrai Erőmű Zrt. 5. blokkjának tervezett éves nagyjavítása, amely mellett a 3. és 4. blokk leállásával is meg kellett birkózni az elmúlt napokban az erőmű személyzetének - közölte a Mátrai Erőmű Zrt.

Csütörtökön este a 3-as blokknál szűnt meg 1 napra a termelés, pénteken hajnalban a 4. blokki kazánon következett be csősérülés. A két meghibásodás a normál működésből, elhasználódásból adódott.

A gőzturbina zavarának elhárítása után a 3. blokk még pénteken üzembe került, a 4. blokk javítása várhatóan vasárnap befejeződik és a tervek szerinti a kétblokkos normál üzem helyreáll.

Az 5. blokkba szombaton délután gyújtanak be az üzemi próbák elvégzéséhez, amelyek kedden befejeződnek és a hálózatra kapcsolódik a 224 megawattos (MW) villamosenergia-termelő egység.

A 3-4. blokk üzemzavara nem tekinthető rendkívülinek, tekintettel arra, hogy az elhárítást az erőműben megszokott protokoll szerint végezték az illetékes hatóságok tájékoztatása mellett. Az események a környezetre és a személyzetre nem jelentettek veszélyt - hangsúlyozták.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek