35 év után is ugyanolyan rettegéssel vegyes kíváncsisággal ülünk be a moziba. De mi a helyzet a szépséges, ugyanakkor rémséges porcelánbabákkal?
Ha mozi és baba, akkor Chucky: a kis vörös már 1988 óta rémisztget bennünket, mégsem tudjuk megunni. Van valami vonzó benne, félelmetesen jól eltalált figura, pedig még ronda is. De mi van akkor, ha valami szép és úgy lesz rémisztő? Ehhez kell igazán ügyesnek lenni! A japán Tari Nakawaga könnyedén veszi ezeket az akadályokat, rémséges szépségeket teremtve a közönség számára.
Ki ne vágyott volna kislánykorában egy szépséges porcelánbabára? Vagy figyelte kíváncsian fiúként ezt a titokzatos világot? Tari babái egyszerre hordozzák a finomságot és emlékeztetnek bennünket a múlandóságra. Halott kis nimfák, örökre gyerektestbe zárva, vagy egyedül, vagy párosával néznek ránk végtelen szép elmúlásukban.
Sötét szobában, fejhallgatóval, nagy képernyőn javasoljuk a videó megtekintését a borzongató műremekekről:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!