Egy miniszter is megjelent az új séi óvoda átadóján

Maga a miniszterelnökség támogatta az építést.

Átadták a Vas megyei Sé új óvodáját pénteken, amelynek építését a Miniszterelnökség támogatta – írja az MTI az eseményről, amelyre lapunk nem kapott meghívót.

A hírügynökségi beszámoló szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter is jelen volt az átadón, és arra emlékeztetett, hogy a kormány stratégiai célja volt 2010-ben is, hogy a vidéki élet feltételeit ugyanolyan színvonalon biztosítsa, mint amilyen a városi életé.

A stratégiai célokat a nehéz időben sem szabad feladni, még akkor sem, ha várni kell a megvalósításra, hiszen jelenleg jelentős forrásokat köt le az, hogy a kormányzat az emelkedő energiaárak közepette is fenntartja rezsicsökkentést az átlagfogyasztásig - mondta Gulyás Gergely.

. Részvevők a Vas megyei Sé új óvodájának avatásán 2022. október 7-én. A település a 420 négyzetméter alapterületű Mesevilág óvoda építésére első ütemben 257 millió forint támogatást kapott, majd a Magyar falu program keretében 2021-ben az óvoda tornaszobájára újabb 30 millió forintos, az óvoda udvarára pedig 5 millió forintos pályázati támogatást nyertek el.
MTI/Filep István

A politikus reményét fejezte ki, hogy 2024-től ismét rendelkezésre állnak majd azok a források, amelyekből a Magyar Falu Program és a Modern Városok Program fejlesztései megvalósultak.

A miniszter kiemelte: 2018 után, a Magyar Falu Programot megvalósítva komoly lépéseket tettek annak érdekében, hogy az ország legkisebb településén is javuljanak az infrastrukturális körülmények, legyenek jobbak az utak, épüljenek óvodák és iskolák.

Sé nemcsak behozta a lemaradást, de az utóbbi évtizedben jól láthatóan fejlődött - idézi a minisztert az MTI.

Hozzáfűzte: az új Mesevilág óvodára büszkék lehetnek a séiek.

Nagy Róbert polgármester, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő és Rácz Elemér, a kivitelező Inter-Alp Építőipari és Szolgáltató Kft. tulajdonosa átvágja a nemzeti színű szalagot.
MTI/Filep István

Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke, a térség Fideszes országgyűlési képviselője köszönetét fejezte ki a Miniszterelnökség és személy szerint Gulyás Gergely támogatásáért, aki miniszteri keretéből fedezte az óvodaépítés költségeinek jelentős részét.

Nagy Róbert Sé független polgármestere elmondta: a 420 négyzetméter alapterületű óvoda építésére első ütemben 257 millió forint támogatást kaptak, majd a Magyar Falu Program keretében 2021-ben az óvoda tornaszobájára újabb 30 millió forintos, az óvoda udvarára pedig 5 millió forintos pályázati támogatást nyertek el.

Az építőanyagárak emelkedése miatt azonban még így sem tudták volna befejezni az építkezést, ha nem kaptak volna újabb 108 millió forintot a miniszteri keretből - emlékeztetett a polgármester.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet