Az idén is a szombathelyi Uránia Borozó adott helyet a már hagyományos, február elején esedékes programnak. A barátok már-már zavarba ejtően részletes számításokkal alátámasztott jegyzőkönyvet is vezetnek a borfogyasztásról.
Ebből kiderül, hogy az egy négyzetméternyi, azaz 247 darab kisfröccs 49,4 liter folyadékot tartalmaz, amiből 24,7 liter a bor. A bor és szódavíz sűrűségét és a hőmérsékletet figyelembe véve az asztaltársaság 48,9058 kilogramm folyadék elfogyasztására vállalkozott.
A megerőltető műveletet tovább nehezíti maga a pohár, a 194,2 grammnyi tömegével. Mindent egybevetve 96,8732 kilogrammot mozgatnak meg a vállalkozó kedvű borivók, mire az egy négyzetméter kisfröccs végére érnek. A jegyzőkönyvben kiszáradásra vonatkozó résszel nem találkoztunk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!