Egy Német tervezet szerint 2029-re mindenhol bevezetnék az útdíjrendszert Európában

De az autóbuszokat, kisbuszokat kivennék a rendszerből.

Szinte minden járműnek a teherautóktól a furgonokig a személyautókon át, 2029-re fizetnie kellene autópálya-díjakat a kontinensen – áll a német tervezetben, amelyet a Reuters.com nyomán a hvg.hu fedezett fel.

Andreas Scheuer német közlekedési miniszter végig vinné azt a tervezetet, amelynek alapján, mindenhol bevezetnék az útdíjrendszert Európában. A beszámolójuk szerint az útdíjakat a megtett távolság és a jármű típusa alapján számítják fel.

Fizetett suhanás
Nyugat.hu

A tervezet érdekessége, hogy az autóbuszokat és kisbuszokat kiveszi a fizetős rendszerből – ott is, ahol most fizetniük kell – ezek kivételével viszont minden járműre ki kell vetni az autópályadíjakat vagy úthasználati díjakat.

Scheuer azt szeretné elérni, hogy a németek részéről már jövő szerdán elfogadják a tervezetet, mert a német elnökség ideje mindössze hat hónap, 2020 júliusától decemberéig gyakorolja Németország az Európai Unió Tanácsának vezetői tisztségét.

Az Európai Unió legtöbb más országával ellentétben Németország egyelőre nem alkalmaz útdíjakat, adók útján tartja fenn a közlekedési infrastruktúrát. Az ország többször megpróbált a német autópályákat használó külföldiek esetében útdíjat bevezetni, ám az Európai Legfelsőbb Bíróság a legutóbb úgy döntött, a lépés sérti az Európai Unió szabályait, mivel diszkriminálja a külföldieket. - írja a bpiautosok.hu honlap.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet