Egy ragtapasz hozhat áttörést a koronavírus elleni harcban

Az egereken végzett kísérletek biztatóak.

Egy ujjnyi ragtapaszra felvitt oltóanyag győzheti le a koronavírust a legfrissebb remények szerint. A Pittsburghi Egyetem kutatói a tapaszba 400 mikroméretű, cukrokból és fehérjéből készült tüskét építenek, ezek segítségével kerülhet az oltóanyag a szervezetbe, írja az szmo.hu.

A szakemberek azért döntöttek a szokatlan megoldás mellett, mert ez gyorsabban és könnyebben elterjeszthető, mint egy hagyományos vakcina, ráadásul egészségügyi szakember sem kell az alkalmazásához. Az első tesztek mindenesetre biztatóak, ugyanis a módszer az egerekben beindította az antitest termelést, így pedig a rágcsálóknál kialakult az immunitás.

A kutatók most az embereken végrehajtott tesztekre készülnek, ehhez gyorsított eljárásban kérvényeztek engedélyt. Reményeik szerint akár már a következő hónapokban kipróbálhatják a ragtapaszokat embereken is. A pittsburghieken kívül is rengeteg orvoscsoport dolgozik a vakcina kifejlesztésén. A többségük azonban inkább úgy számol, hogy egy év alatt lehet megtalálni a koronavírus hatásos ellenszerét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek