Az köztudott, hogy a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda hatalmas összegek felett rendelkezik, de hogy azok pontosan miért, hogyan és mire mennek el, az legtöbbször kibogozhatatlan.
A K-Monitor közérdekű adatigénylése nyomán most egy fokkal tisztább lett a kép: a Kabinetiroda - ha késve is -, de közzétette idei szerződéseit.
A mintegy 28 oldalas dokumentumból kiderül, hogy a választások előtt 19,6 milliárd forint ment el az emlékezetes „kék” és népszavazási hirdetésekre, majd a 7,8 milliárd a most futó, nagy vitát kavart „bombás” kampányra.
A K-Monitor felsorolása szerint az Orbán Viktor gondolatait angolul népszerűsítő primeminister.hu portál 74 millió forintba, a nyugdíjasoknak kiküldött Jókor című reklámújság 369 millióba, míg a 13. havi nyugdíjhoz küldött „tájékoztató levél” 443 millióba került az adófizetőknek.
Rogánék a pártközeli civil szférának is bőkezűen osztottak pénzt. Bő félmilliárd forintot kapott „a fideszes szellemi holdudvar milliárdokkal és ingatlanokkal kitömött bástyája, a Kommentár Alapítvány”, de Király Nóra fideszes politikus, korábbi újbudai alpolgármester fémjelezte női szervezetek is sok pénzt kaptak idén: a politikus FICSAK 11 Alapítványa 15 milliót, a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete 40 milliót, a Mindennapok Női Szemmel Egyesület 40 milliót kapott – idézi a Telex a jelentést, amely megemlíti, hogy pályázat nélkül, egyedi támogatással kapott pénzt a szombathelyi Fideszhez kötődő Női Erőforrás Társaság is.
A dokumentumban meg is találtuk az említett szervezetet, amely éves működéséhez 5 millió forint támogatást kapott a Kabinetirodától.
Bevalljuk, a Női Erőforrás Társaságról eddig nemigen hallottunk, de a honlapjuk valamennyire segített képbe kerülni.
Ezek szerint az egyesület korábban egy 200 millió forintos uniós pályázatot is nyert, ebben partnere volt a valóban fideszes kötődésű Szülőföld Kulturális, Sport, Pénzügyi Fogyasztóvédelmi és Örökségvédelmi Egyesület, valamint a Vas Megyei Kormányhivatal és a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft.
Eddigi legfontosabb tevékenységük a pályázati pénzből megvalósított szombathelyi Kossuth Lajos utca 29. alatti Savaria Család és KarrierPont volt.
A fotók alapján rendezvényeiken megjelent Hende Csaba országgyűlési képviselő is.
A fent említett dokumentumban egyébként nemcsak politikai kötődésű szervezetek vannak, számos valóban hasznos tevékenységet végző egészségügyi és kulturális szervezet, sportklub, alapítvány stb. kapott így pénzt a Kabinetirodától.