Egy tanfolyam után kezdhetnek is az iskolarendőrök

Augusztusban lesz a kiképzés.

A tanév megkezdése előtt, várhatóan augusztusban tartják majd a leendő iskolaőrök néhány hetes képzését, mondta a köznevelésért felelős államtitkár - idézi a Magyar Nemzetet a 444.hu - Maruzsa Zoltán hozzátette: a "tanfolyamon rendészeti, valamint pedagógiai és pszichológiai tudnivalókkal vértezik fel az őröket, akiknek az elsajátított ismeretekből le is kell vizsgázni." A munka betöltésének nem lesz feltétele a rendőri előképzettség, középfokú végzettséggel rendelkező személyek is jelentkezhetnek. 

"A képzések részleteit a törvény elfogadását követően rendeletek határozzák majd meg. Mivel az iskolaőr konkrét oktató-nevelő munkát nem végez, ezért nem feltétel, hogy legyen előzetes pedagógiai tapasztalata, de nyilván előnyt élvez, aki képzettebb."

Maruzsa tájékoztatása szerint a rendész "kizárólag az iskola területén történő rendbontások esetén avatkozhat be, de nemcsak akkor, ha valamelyik diák pedagógust bántalmaz, hanem akkor is, ha a tanulók esetleg egymással verekszenek, illetve egy erőszakos szülő lép fel agresszíven egy tanulóval vagy egy nevelővel szemben." Hozzátette: természetesen lőfegyvere nem lehet az iskolarendőrnek, de "szükség esetén bilincselhet, illetve használhat gázsprayt és gumibotot, de nyilván csak akkor, ha valóban indokolt a helyzet, a szükségesség és arányosság elvének megfelelően."

Az államtitkár szerint nagyjából ötszáz iskolában lesz szükség őrökre, az intézményi igények felmérése és ennek egyeztetése még folyamatban van. "Az biztos, hogy ahol az iskola nem kéri, oda nem fognak őrt vezényelni az intézmény és a tantestület akarata ellenére." jelentette ki Maruzsa.

 
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek