A Szőlő utcai javítóintézet egy újabb lakója mondta el, mit tett vele korábban a már letartóztatásban lévő korábbi igazgató.
A fiú, aki Dobrev Klára DK-elnöknek mesélt, 14 éves volt, amikor bekerült az intézetbe. Elmondása szerint már a kezdetektől molesztálta, összesen négy-öt alkalommal fordul elő ilyen eset. Ezek leginkább takarodó után voltak, az intézmény vezetője válogatott indokokkal hívta ki a körletből. Amikor szóvá tette egy tesiórán, hogy nincs rendben, amit a korábbi igazgató csinál a gyerekekkel, akkor a rendészeti vezető-helyettes meg is verette a fiatalt az épület azon részén, ahol nincs kamera. Az egyik nevelő felnyomta a falra, kikarmolta az arcát és a nyakát, ami véraláfutásos lett, széttépte a pólóját és úgy fülön vágta, hogy beszakadt a dobhártyája, ömlött belőle a vér. A rendészeti vezető ezután úgy földhöz vágta, hogy az egész keze belilult, mégsem vitték orvoshoz egyik eset után sem.
A fiú arról is beszélt, hogy rendszeresen kivették a panaszládából a leveleket, így nem volt érdemes írni az ügyészségnek a bántalmazásokról.
A fiatal elmondta azt is, hogy sem a rendőrség, sem az ügyészség nem kereste őt, egészen addig, amíg Dobrev Klára beszélt vele.
A teljes videót ide kattintva lehet megnézni.