Több mint egymilliárd forint értékű hamis parfümöt találtak Nagykanizsán egy Távol-Keletről érkező konténerben – tájékoztatott a NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense csütörtökön.
Joó Hilda közölte: egy elektronikai szállítmány elvámolását kérte egy magyar cég a nagykanizsai vámudvarban. A pénzügyőrök a bejelentett termékekből azonban feltűnően keveset találtak, ugyanakkor a konténer hátuljában lévő kartondobozokban különböző ismert márkájú, de hibás feliratú parfümök voltak. Az előzetes szakértői vélemény szerint a mintegy 40 ezer üveg parfüm mindegyike hamisítvány, amelyeket a védjegytulajdonosok engedélye nélkül hoztak forgalomba. A több mint egymilliárd forint értékű szállítmányt a NAV lefoglalta.
MTI
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!