Egymillió forintot nyúlt le hamis koncertjegyekkel - csalással vádolja a szombathelyi ügyészség

57 embert tévesztett meg azzal, hogy internetes oldalon különböző álneveken érvénytelen koncertjegyeket árult.

A Szombathelyi Járási Ügyészség többrendbeli csalás vétsége és pénzmosás bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben - közölte szerda reggel a Vas Vármegyei Főügyészség.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A vádirat szerint egyikük 57 sértettet tévesztett meg azzal, hogy internetes oldalon különböző álneveken érvénytelen koncertjegyeket árult. A sértettek 3.300 és 38.000 forint közötti összegeket utaltak a férfinak, aki elhallgatta, hogy a jegyek nem használhatók fel, így jogtalanul jutott közel 1 millió forinthoz.

A vádirat szerint a csalásból származó pénzösszegek bűnös eredetének leplezésében a másik vádlott oly módon vett részt, hogy folyószámláit – melyekre a sértettek az utalást teljesítették – a bűncselekmények elkövetéséhez társa rendelkezésére bocsátotta.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló

Tovább az oldalra