Egyre kevesebbet mutatott az óra - Áramlopás miatt vádat emeltek Kozsó ellen

1,7 millió forintos kárról van szó. Ha beismeri tettét az énekes, megúszhatja felfüggesztettel.

Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás bűntette miatt emelt vádat azzal a budapesti belvárosi teaházat üzemeltető cég ügyvezetőjével szemben, aki egy, az eljárásban ismeretlenül maradt személyt rábírt arra, hogy a vendéglátóhely hitelesített villanyórája zárpecsétjét (plombáját) eltávolítsa, annak számlálóját visszatekerje, majd hamis záró pecsétet szereljen rá vissza

– közölte az ügyészség.

Habár a közlemény nem említ nevet, a korábbi hírek Lagzi Lajcsi nyomdokaiban? - Áramlopás miatt jelentették fel Kozsót 2016. April 21. 10:12 alapján elég könnyen kikövetkeztethető, hogy Kozsóról van szó.

A vádirat szerint a vádlott a mérőóra állását nem jelentette be, az éves leolvasás időpontjában a szolgáltató munkatársainak nem biztosította a személyes ellenőrzést és a jogellenes áramvétellel 2013. április 29. és 2016. április 21. napja között összesen 1,75 millió Ft kárt okozott a szolgáltatónak, melyből – díjfizetéssel – csak 25 ezer Ft térült meg.

A kerületi ügyészség arra az esetre, ha a bírósági előkészítő ülésen a vádlott beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról 1 év 4 hónap 3 év végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a bírságnál.

Ha nem lesz beismerés, nem lehet tudni, hova fut ki az ügy. Mindenesetre az énekes korábban tagadta Lagzi Lajcsi nyomdokaiban? - Áramlopás miatt jelentették fel Kozsót 2016. April 21. 10:12 , hogy áramot lopott volna.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű