Abban a szakemberek között is egyetértés van, hogy turisztikai szempontból Szombathely csak mérsékelten izgalmas.
Ugyanakkor a város – már csak kétezer éves történelméből kifolyólag – bővelkedik egyedi érdekességekben, amelyek mégiscsak összeállnak egy igencsak kellemes turisztikai koktéllá.
Ezen koktél összetevőt sorolja fel és járja körül egy hosszabb bejegyzésében a legismertebb magyar utazási blogger.
A 138 országot megjárt Travellina (Kisgyörgy Éva) leginkább a fősodorra a koncentrál, az Iseumtól kezdve a székesegyházon át a Víztoronyig, ami egyrészt érthető, másrészt kissé félrevezető, mert mi tudjuk, hogy városunk hangulatához megannyi más apróság is hozzájárul.
Travellina listája így is meglehetősen impresszív, és körüljárva a különlegesnek nevezett látványosságokat, kiderül, Szombathely turisztikailag érdekesebb hely, mintsem gondoljuk.
A szerző a Fő térén a 12. számú épületet (egykori Centrum Áruház) emeli ki, illetve az OTP üvegpadlója alatti római maradványokat.
Végül négy, a klasszikus látnivalók sorából kilógó helyszín is terítékre kerül, amelyek már sokkal a „mi Szombathelyünk” kategóriájába tartoznak.
A hangversenyteremnek használt zsinagóga, az újranyitás előtti víztorony, az emlékmű és ez építészeti kuriózumnak számító Gothard-obszervatórium.
A blogger jó néhány vendéglátóipari egységet is végiglátogatott, de számunkra érdekesebb talán a szép hosszúra nyúlt bejegyzés két záró bejegyzése:
„Ahhoz képest meglehetősen hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, hogy két hete igencsak zavarban lettem volna, ha Szombathelyen három nevezetességet kell felsorolnom. És még mennyi lehetőség van ebben a városban! Csak egy kis támogatást kellene szerezni és világraszóló technikai bemutatóteret lehetne a Gothard anyagból varázsolni, biztonságosabbá és használhatóbbá alakíthatnák a víztornyot, no és felvehetnének pár embert, hogy az egyházmegyei könyvtár és néhány más zseniális hely hétvégén is látogatható legyen. Na de így is szuper a város, csak elszántnak kell lenni a felfedezéséhez:-)
De nem csak az bűvölt el, mennyi érdekességet találtam Szombathelyen. Egyszerűen jó volt itt lenni. Sütött a nap, mosolyogtak a helybéliek és minden idegenvezető, turisztikai szakember, akivel látogatóként kapcsolatba kerültem, láthatóan lelkesedett a városért. Olyan jó ezt látni a mai kicsit fásult, punnyadt világban – egy élhető és szerethető várost ismertem meg, ahova remélem, hamarosan visszatérek!”