Szinte pontosan egy éve írtunk arról Több marék aranyat találtak egy vasi temetőben 2014. April 23. 16:36 , hogy a toronyi temető egyik sírjában aranyékszert találtak a rendőrök, ahová egy betöréssorozat gyanúsítottja vezette el őket. Később kiderült
Aranynak hitte a nemesacélt az ékszerbolt betörője 2014. April 30. 21:16 , hogy nemesacélról volt szó, az ékszerek pedig a szombathelyi Uránia-udvar egyik ékszerboltjából származnak. A tettes betörte a kirakatot, a zsákmányt szülei sírjába rejtette el. Az ékszerek értéke 1 millió 450 ezer forint volt.
A nyomozás során kiderült, hogy a tettes két társával több lopást is végrehajtott Szombathelyen, drogériákból, áruházakból, dohányboltokból loptak. A Vas megyei főügyészség mai közleményéből kiderül, hogy a bíróság jogerős ítélete alapján az elsőrendű vádlottat (ő követte el az ékszerbolti betörést) egy év tíz hónap letöltendő börtönre ítélte. A másodrendű vádlott hat hónap fogházat kapott, de ezt egy évre felfüggesztették. A harmadrendű vádlottat pénzbírságra ítélték.