A Kisfaludy utca 1. tulajdonképpen egy irodaépület, ahol most bérlők vannak, és itt próbál az Ocho Macho együttes is. De korábban sokkal nagyobb élet zajlott benne. Régen az Iparos Egyesület, majd a KISZ székháza volt, aztán a rendszer lazulásával koncerthelyszínné, ifjúsági klubbá vált, a 80-as évek undergroundja látogatta rendszeresen. Itt működött a szinte legendássá nemesedett orosz kávézó is, színvonalas műsoraival együtt.
Lakások lehetnek a volt bulihelyből
A 90-es évek elején az új pártok kapták meg, de gyorsan kiderült, hogy nem nagyon férnek meg egymás társaságában, a kapun még mindig kint van a 2009-ben kimúlt SZDSZ táblája. Aztán bérlők váltották egymást, nemzetiségi szervezetek, hatóságok is székeltek is, és még ma is van belőlük az épületben.
A csütörtöki közgyűlésre készült vagyongazdálkodási beszámolóból kiderül, hogy közgyűlés el akarja adni az épületet. Kivéve persze a már magántulajdonban lévő üzlethelyiséget, és az alagsort, ahol olyan szervezetek működnek, akiket máshová nem tudnának elhelyezni. Azt írják, az épület többi része kiváló lehetőség lenne belvárosi lakásfejlesztésekre. Az árát még nem határozták meg, erről a júniusi közgyűlés dönt majd.
Nem veszik meg, ezért leárazzák
A városházával szemközti, Kossuth u. 2. alatti motel, étterem és pizzéria is eladás alatt van. Ezt az épületet tíz évvel ezelőtt Vígh Gábor volt városi képviselő bérelte ki, felújíttatta, éttermet, pizzériát, a felső szinten motelt alakított ki. A felújítás költségeit a cég levonhatta a bérleti díjból, közben azonban lejárt a bérleti szerződés. A
tavaly októberi közgyűlésen
Megveszik a volt városházát, eladnak egy éttermet, nagyot vitáztak a népszavazásról
2016.
October
27.
08:33
már foglalkoztak vele, egy, a bérlőhöz köthető vállalkozás ugyanis vételi ajánlatot tett.
A közgyűlés nyilvános pályázatot írt ki, nettó 180 milliós árral. Kétszer is, de nem volt jelentkező, így most tíz százalékkal csökkentik az árat, nettó 162 millióra. Azt nem tudjuk, hogy a tavaly jelentkező cég mennyit adott volna érte.
Városrészi kultúrházak sorsa
Eladják a volt herényi kultúrházat is, a Szófia utca 31. alatti épületet. Tavaly decemberig itt működött az Alpokalja Nagycsaládos Egyesület, most a Berzsenyi Könyvtár fiókkönyvtárának otthona. Az épület rossz állapotú, ára még nincs, ezt is visszahozzák a júniusi közgyűlésre. Ha sikerül, a fiókkönyvtárat a herényi Látogatóközpont melletti épületbe költöztetik át.
Hasonló a helyzete Újperinten, az Erkel Ferenc u. 5. alatti épületnek, ahol korábban szintén fiókkönyvtár volt. A könyvtár itt megszűnt, az önkormányzat pedig el akarja adni a rossz állapotú ingatlant. Ára ennek is csak a júniusi közgyűlésen lesz.
A Szily János utca 42. alatti épület is rossz állapotú, korábban már felmerült az értékesítése, de az államnak volt felajánlva a Vas Megyei Temetkezési Kft. vagyonának ellentételezéseként. Itt akartál elhelyezni a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, de ők inkább a Petőfi utca 14-be költöztek. Az állam aztán ingyen a városnak adta a Szily utcai házat, az önkormányzat pedig most el akarja adni. Ára ennek is csak a júniusi közgyűlésen lesz.