Eladó a bajánsenyei határátkelő. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) nyilvános árverésen akarja értékesíteni az épületet.
A kikiáltási ár 19 millió 300 ezer forint, hétfő este kilenc óráig lehet még rá licitálni, a licitlépcső 200 ezer forint.
Az átkelőt 1975-ben nyitották meg, akkor még Jugoszlávia irányába, ma már Szlovéniába mehetünk át itt. Meg sem kell állni, 11 éve megszűnt az ellenőrzés, azóta üresen áll az épület.
Nem ez az első Vas megyei határátkelő, amit értékesíteni akar az állam, tavaly nyáron a kőszegit adták el
Eladták a kőszegi határátkelőt 2017. August 02. 18:09 , igaz, az tulajdonképpen egy bódé volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!