Elbúcsúzhatnak a pénzüktől a becsődölt magyar bank ügyfelei

Végre kapnak valamennyi pénzt az NHB Növekedési és Hitelbank hoppon maradt ügyfelei, azonban az összeg köszönőviszonyban sincs azzal, amit a felszámolási eljárás alá került pénzintézetbe betoltak.

A2019-ben előbb vég-, majd felszámolási eljárás alá került NHB Növekedési Hitelbank felszámolója ugyan arról tájékoztatott, hogy a hitelintézetnél beragadt befektetési jegyek után végre fizetnek, ám abban nincs sok köszönet - írja az Mfor . A pórul járt befektetők ugyanis összesen alig valamivel több mint 48 millió forintot kapnak, miközben a bank bukása előtt a jegyeik együttesen 3,3 milliárd forintot is értek.

A szerencsétlen ügyfelek számára minden bizonnyal az volt nagyobb érvágás, hogy a felszámolási eljárás csak nagyon lassan haladt előre. Azt követően, hogy a vagyonkiadást előkészítő folyamatok már 2019 júliusára befejeződtek, s a kiadással megbízott Codex Értéktár Zrt. megkezdhette az ügyfél-megbízások teljesítését, mindössze három közlemény jelent meg az illetékes Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. honlapján.

Az utolsó harmadik közlemény a napokban látott napvilágot. Ebben a vagyonkiadással megbízott Codex arról tájékoztatta „az NHB Bank valamennyi érintett ügyfelét, hogy az Access PP Deposit Nyíltvégű Befektetési Alap megszűnési eljárását a K&H Bank Zrt. befejezte”.

Egyúttal azt is közhírré tette, hogy az alap által kibocsátott jegyeket az alábbi árakon fizetik vissza jogos tulajdonosaiknak: Access PP Deposit Nyíltvégű Befektetési Alap Illikvid 0,016257 forint/darab, Access PP Deposit Nyíltvégű Befektetési Alap A sorozat 0,095643 forint/darab.

Az alap tevékenységét lezáró, 2022. július 11-ei nappal elkészült jelentés szerint az Access PP Deposit Nyíltvégű Befektetési Alap A sorozatából közel 276,5 millió maradt, amelyek a felszámoló által közzétett adatok alapján együttesen valamivel kevesebb mint 26,5 millió forintot érnek. Az Access PP Deposit Nyíltvégű Befektetési Alap Illikvid jegyekből csaknem 1,35 milliárd darab maradt, ezek összértéke azonban 22 millió alatt maradt.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek