Elégtételt vettek, mert nem engedte őket előzni

Most vádlottak lettek.

A Sárvári Járási Ügyészség garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt emelt vádat az ellen a két férfi ellen, akik rátámadtak a sértettre egy vitás közlekedési helyzet miatt Ausztriában az A1 jelű autópálya mellett 2018 áprilisában. A vádirat szerint a vádlottak azért akarták felelősségre vonni az autópályán velük egy irányba haladó sértettet, mert nem engedte, hogy megelőzzék őt. A vádlottak követték a sértettet, megálltak, amikor a sértett megállt, majd kiszálltak az autóikból, megütötték és megrugdosták a sértett kocsijának ajtaját és visszapillantó tükreit. Ezt követően az egyik vádlott elővett egy baseball ütőt, amivel ráütött a sértett alkarjára, majd az autójára. A megtámadott nem sérült meg, de a kocsijában 106.000 forint kár keletkezett. A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek