Elérte a második hullám Ausztriát, drámai szavakkal fordult az emberekhez a kancellár

"Minden intézkedést tartsanak be, korlátozzák a minimumra a társas érintkezést, viseljenek a szájat és az orrot eltakaró maszkot, és mindenütt tartsák meg egymástól a szükséges távolságot".

Sebastian Kurz vasárnap közzétett felhívásában azt írta, megkezdődött a járvány második hulláma Ausztriában, az új fertőzöttek száma napról napra emelkedik, szombaton már 850 volt, és hamarosan eléri a napi ezret. A kancellár szerint "különösen drámai a helyzet Bécsben", mert az új megbetegedések közül minden másodikat itt észlelnek.

Kurz ezért azzal a kéréssel fordult a lakossághoz, hogy "minden intézkedést tartsanak be, korlátozzák a minimumra a társas érintkezést, viseljenek a szájat és az orrot eltakaró maszkot, és mindenütt tartsák meg egymástól a szükséges távolságot".

A kancellár ugyanakkor azt írta, bízik benne, hogy jövő nyárra minden visszatérhet a rendes kerékvágásba, "de addig mindannyiunknak kemény lesz az ősz és a tél". Mindenkit arra kért, hogy legyen ugyanolyan fegyelmezett, mint tavasszal volt, hogy "együtt leküzdjük" a következő hónapokban várható nehézségeket. Szombaton kicsivel meghaladta a 35-öt Ausztriában a 100 ezer főre jutó új megbetegedések számának hétnapos mozgóátlaga, ami magasnak számít az európai országok között.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek