Még a fideszesek 38 százaléka szerint is rosszabbul élünk, mint négy éve - írtuk pár napja
Még a fideszesek 38 százaléka szerint is rosszabbul élünk, mint négy éve January 20. 19:47 a Republikon Intézet legújabb közvélemény-kutatásának első részéről.
Az intézet a Fidesz 2006-os szlogenjét ( "Rosszabbul élünk, mint négy éve") használta fel arra, hogy felmérje a választópolgárok véleményét az ország jelenlegi állapotáról. Az eredmények azt mutatták, hogy a válaszadók háromnegyede szerint rosszabbul élünk, mint négy éve.
Az intézet kutatásának második része a pártpreferenciákat mérte fel bő két és fél hónappal a választások előtt.
Az elemzés szerint az új évben a Fidesz és a kormányközeli média teljes gőzzel állt rá a háború témájára, amely 2022-ben győzelemre segítette a kormánypárokat. Az életveszéllyel és harmadik világháború kitörésével való fenyegetés mellett a háború megélhetési, gazdasági oldala került előtérbe, reagálva a rossz gazdasági állapotra, eltávolítva a felelősséget a 16 éve regnáló kormánytól.
Mint írták, a választási részvételi kedv terén láthatunk némi átrendeződést, összességében kevesebb szavazásra nyitott választó van, mint tavaly év végén, ami ebben a pillanatban inkább a Fidesznek kedvező, viszont a hosszú távú trendet és a Tisza előnyét nem kezdte ki.
Az év elején keveset változtak a pártpreferenciák, de ez már így van egy ideje. A Tisza támogatottsága a teljes népesség körében változatlan, a Fidesz-KDNP támogatottsága 1 százalékponttal nőtt. 33-28 az állás a Tisza javára, a különbség 5 százalékpont.
A Tisza továbbra is 46 százalékon áll a pártválasztók körében, a Fidesz-KDNP támogatottsága egy százalékponttal nőtt, 38 százalékra. A Tisza így 8 százalékponttal vezet ebben a körben.
A biztos szavazó pártválasztók körében hibahatáron belül csökkent a Tisza előnye, miután 1 százalékpontot csökkent a Tisza, 2 százalékpontot nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága, a Tisza előnye így 9 százalék.
A Mi Hazánk támogatottsága nem változott az év elején, a teljes népesség 4, a pártválasztók és biztos szavazó pártválasztók 6-6 százaléka szavazna a pártra, jelenleg a parlamenti küszöb körül mozog, esélyes a bejutásra.
A Kutyapárt a teljes népesség 4, a pártválasztók és biztos szavazó pártválasztók 5-5 százalékának szavazatával bír, éppen a bejutási küszöbön áll.
A DK támogatottsága a Kutyapártéhoz közelít, a teljes népesség 3, a pártválasztók és biztos szavazó pártválasztók 4-4 százaléka szavazna a pártra, áprilisig lehet még esélye a bejutásra.
A kisebb pártok mozgástere teljesen beszűkült a választási hajrára, jelenleg semelyik másik párt nem éri el az 1 százalékos támogatottságot. A bizonytalanok aránya 27 százalék.
Módszertan
A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült 2026. január 15-20. között. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. A hibahatár: +/- 3,5%.