Életveszélyesen megfenyegették Dobrev Klárát

Célkeresztet rajzoltak a homlokára Csepelen.

Célkereszt a fejünkön, tényleg ki akartok végezni minket? - írta péntek délelőtti Facebook-posztjában Dobrev Klára, a DK elnöke.

Mint írta, ma reggelre a csepeli DK-iroda előtti plakátokon rajzoltak az ő és Vadai Attila képviselőjelölt képére célkeresztet.

Forrás: Facebook / Dobrev Klára

Dobrev azt írta, nem ez az első életveszélyes fenyegetés ellene, de bnem kell eltűrnie azt, "ami a Fidesz kultúrájából jön: eltaposni mindenkit, aki nem ért velük egyet".

"Tényleg arra az útra akartok lépni, ahol a gyűlölet emberek életebe kerül?!" - tette fel a kérdést, majd hozzátette, megteszi a feljelentést, mert senkitől sem tűri el, hogy a közösségükből bárkit életveszélyesen megfenyegessen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet