Költségvetési csalás miatt vádat emelt a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség egy Elf Bar elektromos cigarettával kereskedő fővárosi házaspár ellen, amelynek tagjai tevékenységükkel több mint 45 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.
A vádlottak ez év elején határozták el, hogy magyarországi forgalomban legálisan nem kapható, a fiatalok körében is népszerű, új típusú, eldobható elektromos cigaretta kereskedelmével foglalkoznak Budapesten, és ehhez több mint 18 ezer Elf Bart rendeltek Kínából.
Az illegális dohányterméket egy közösségi oldalon kínálták eladásra, majd az átadásról már rendszerint telefonon egyeztettek a vevőkkel. A vádlottak többször rendeltek a dohánytermékből, de az utolsó átvétel előtt az adónyomozók tetten érték és elfogták őket.
Az ügyészség a házaspár ellen üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyújtott be vádiratot – olvasható a közleményben.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!