Elfogták az érdi késeléses gyilkosság elkövetőit

Nem tetszett az áldozat viselkedése, elintézték.

Egy érdi ház tetőtéri szobájában mozdulatlanul fekvő férfiről érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. augusztus 8-án 12 óra 47 perckor. A helyszíni és a halottszemle egyértelműsítette, a 47 éves férfi bűncselekmény áldozata lett, testszerte több késszúrást elszenvedett. Az is kiderült, halála nagy valószínűséggel előző nap késő este állt be.

A Pest megyei forrónyomos rendőrök a holttestet megtalálókat és a környéken élőket kikérdezték, a beszerzett információk alapján két férfit vettek számításba lehetséges elkövetőként. Némi nehézséget okozott, hogy csak a keresztnevük volt ismert, lakcímükön régóta nem tartózkodnak, csavargó életmódot élnek. Ennek ellenére sikerült megállapítani, hogy egy fővárosi kórház melléképületében szoktak „csövezni”. Elfogásuk, előállításuk a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak közreműködésével 2020. augusztus 9-én 1 óra 20 perckor megtörtént.

A 26 éves, budapesti Cs. Sándor és a 20 éves tárnoki V. Kálmán a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését. Személyes sérelmüket hozták fel indokként, az áldozat korábbi, számukra nemtetsző viselkedését akarták lerendezni. Cs. Sándor ököllel ütötte az ágyában fekvő sértettet, miközben V. Kálmán egy késsel többször megszurkálta, néhány perccel később sorsára hagyták áldozatukat és elszaladtak a helyszínről.

Cs. Sándor és V. Kálmán ellen – őrizetbe vételük mellett – emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben előterjesztést tesznek letartóztatásukra. - írja a police.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek