Elfogták az Iszlám Állam egyik legkeresettebb terroristáját Spanyolországban

A tájékoztatásban nem fedték fel az illető személyazonosságát.

Elfogták az Iszlám Állam egyik legkeresettebb terroristáját a dél-spanyolországi Almeríában – közölte a spanyol rendőrség. A tájékoztatásban nem fedték fel az illető személyazonosságát, csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy egy nagyon veszélyesnek tartott egyiptomi állampolgárról van szó, aki éveket töltött a szíriai-iraki konfliktusövezetben a dzsihadista terrorszervezet harcosaként, és rendkívüli erőszakosságával már régen felkeltette a hatóságok figyelmét. Meg nem erősített információk szerint egy volt brit-egyiptomi rapperről, Abdel-Majed Abdel Bary az. A közlemény szerint az elfogott terrorista Észak-Afrikából érkezett illegálisan Spanyolországba, és két, vele együtt letartóztatott társával együtt egy bérlakásban bujkált. A járványügyi helyzetet kihasználva maszkot viselve ment ki időnként az utcára, így elkerülve azt, hogy felismerjék. A másik két személy azonosítása még tart, vizsgálják, hogy szintén dzsihadista harcosokról van-e szó. A rendőrség közölte, az akciót nemzetközi együttműködésben, a spanyol titkosszolgálat segítségével hajtotta végre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek