Elfogtak egy albérletes csalót Szombathelyen

Elfogtak Szombathelyen egy férfit, aki sajátjaként adott albérletbe helyi lakásokat - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 25 éves kőszegi férfi albérleteket vett ki Szombathelyen, majd a lakásokat egy internetes oldalon meghirdette és sajátjaként adta bérbe. A kifizetett kaució átvételét követően, a leendő bérlők számára a korábban megadott telefonszámain elérhetetlenné vált.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A férfi a hirdetésekre jelentkezőknek álnéven mutatkozott be, magát alkalmanként Ausztriában dolgozó szakácsnak, máskor pedig építési vállalkozónak adta ki, aki éppen költözés előtt áll a családjával és az üresen maradó lakásába keres bérlőket.

A 25 éves férfit múlt héten szombaton fogták el, tizenhét rendbeli csalás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

A nyomozás során begyűjtött adatok alapján feltehető, hogy B. Zsolt a terhére rótt bűncselekményeken kívül további bűncselekményeket is követett el. A Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri azon sértettek jelentkezését, akiket a férfi megkárosított, illetve, akik az üggyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, jelentkezzenek a 94/521-196-os telefonszámon vagy hívják a 112-es segélyhívó számot!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló