Kirakta a kocsiból a kiskutyákat – állatkínzásért fog felelni

Ma délelőtt történt az eset.

Az eljárás adatai szerint a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába bejelentés érkezett 2020. január 11-én 10 óra körül, hogy a 8-as számú főút 44-es számú kilométerszelvényénél – litéri elágazó közelében - ismeretlen személy gépkocsijával megállt az út szélén, az autóból három kölyökkutyát kivett, majd azokat magukra hagyta.

Kölyökkutyák
police.hu

A gyors és pontos bejelentésnek köszönhetően a rendőrök fél órán belül otthonában igazoltatták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 71 éves eplényi férfit, majd előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi ellen állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök egy veszprémi állatvédő alapítvány munkatársainak adták át a kistestű állatokat, akik gondoskodtak az egészségügyi ellátásukról és további elhelyezésükről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek