Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt szombaton 5.30 körüli időpontban a szombathelyi Batsányi János utcában. Eddig tisztázatlan körülmények között beton oszlopnak hajtott egy Dacia személyautó a 30 km/órás sebességkorlátozás hatálya alatt lévő utcában.
A gépkocsi feltehetőleg a Vadvirág utcából érkezett és kidöntött egy jelzőtáblát is.
A környéken lakók elmondása alapján az autót vezető férfi a baleset után távozott a helyszínről. Úgy tudjuk, hogy a barátai vitték vissza a roncshoz, ahol akkor már kint voltak a rendőrök is.
Az egyik utcában lakó elmondta, hogy a rendőr kérdésére, miszerint fogyasztott-e alkohol, vagy kábítószert, a férfi először nemmel válaszolt, majd később módosította igenre. Arról nincs megerősített információnk, hogy a sofőr bódult volt-e és ha igen, akkor mitől.
A betonoszlop több helyen, többek között a magasban is eltört, a kábeleknek köszönhető, hogy a betonelem nem zuhant rá a gépkocsira. Teljes útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon, a szolgáltatók munkatársai megkezdték a hiba elhárítását és a sérült oszlop cseréjét. Az áramszolgáltatás várhatóan a délutáni órákban áll helyre. Többen is jelezték, hogy asztalosok, építőmunkások érkeztek környező házakhoz dolgozni, de az áramszünet miatt a szombatra tervezett munkákat le kell mondani. Az oszlopnál található található társasháznál éppen kerítésfelújítást végeznek, a betonoszlop megóvta az új kerítést a nagyobb rongálódástól. Egy ott lakó férfi elmondta, hogy az oszlopot néhány éve helyezték ki a ház udvaráról a kerítés elé, a kidöntött jelzőtáblát pedig nemrégiben helyezték át a mostani helyére. A férfi mosolyogva hozzátette, hogy délután Falco meccset szeretne nézni és ajánlja a sofőrnek, hogy addigra helyreálljon az áram és internet szolgáltatás, ha már nem utazott el a csapat meccsére. Egy másik, utcában lakó férfi jelezte, hogy évek óta többen is szeretnének fekvőrendőröket az utcába, de a hivatalokról lepattan a kérelem. Hozzátette, a forgalomlassító eszköz kialakításának az árát is vállalnák a saját nyugalmuk érdekében, de így sem fogadták be a kérelmüket. Az utcában időnként a 30 km/órás korlátozást figyelmen kívül hagyva száguldanak a járművek.