A Bors adta hírül, hogy október 10-én, 103 éves korában elhunyt Vereczkey Zoltánné Gyulányi Eugénia. Ő volt Magyarország legidősebb színésznője, akit sokan csak Jenci néniként ismertek.
[youtube="HTHU6BMeFQ8" title="Szép Ernő: Gyermekjáték – Jótékonysági Gálaest"]1915. március 15-én született Kolozsváron. Édesanyja, Bátori Elza és édesapja, Csapó Jenő is színészek voltak, miattuk lépett ő is erre a pályára. Még csak 4 éves volt, amikor fejébe vette, hogy színésznő lesz. Terve mellett pedig ki is tartott, hiszen miután leérettségizett, a Színművészeti Főiskolán tanult. 1937-ben végzett a főiskolán, utána ösztöndíjjal a Nemzeti Színházba került, de emellett még kamatoztatta tehetségét például Szigligeten és Miskolcon is. A szerelem is a színház világában talált rá. Vereczkey Zoltánhoz ment feleségül, akitől egy fia született.
Számos színházi darabban és filmben is szerepelt, nyugdíjba vonulása után, 2012-ben pedig portréfilmet is készítettek róla Jenci néni szép élete címmel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!