Elhunyt Béres Csilla, a Savaria Egyetemi Központ nyugalmazott tanszékvezetője

Hatvanhat éves volt.

Elhunyt Béres Csilla, a kémia tanszék nyugalmazott vezetője - közölte az ELTE Savaria Egyetemi Központ a Facebookon.

Béres Csilla főiskolai tanár 2000-től nyugdíjba vonulásáig, 2017-ig dolgozott az ELTE Savaria Egyetemi Központban, illetve jogelőd intézményeiben. Hatvanhat éves volt.

Béres Csilla
Facebook / ELTE Savaria Egyetemi Központ

Béres Csilla 1954. április 26-án született Kaposváron.

Egyetemi tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte 1972-től, ahol 1977-ben biológia–kémia szakos középiskolai tanárként végzett. 1979-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte egyetemi doktori címét, témája cserjék és tölgyek szerves anyag komponenseinek mennyiségi meghatározása és szezonális dinamikájának leírása volt. PhD fokozatát is Debrecenben szerezte, 1997-ben, terresztris ökológiából.

Kutatási területe elsősorban a fák vízszállításának tanulmányozása volt, különböző módszerekkel.

1977-től 2000-ig a Kossuth Lajos Tudományegyetem Alkalmazott Ökológiai Tanszékén oktatott.

Béres Csilla 2000-ben lett intézményünk, először Berzsenyi Dániel Főiskola, majd Nyugat-magyarországi Egyetem, azután az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója. 2002-től 2017-es nyugalomba vonulásáig tanszékvezetője volt a Kémia és Környezettudományi Tanszéknek.

2007-ben habilitált a Szent István Egyetemen, azóta főiskolai tanárként dolgozott. Számos tudományos társaság tagja és vezető tisztségviselője volt.

Béres Csilla kutatási eredményeit a nagyközönség számára világos, érthető formában ismertette. Béres Csilla szakmai munkája elismeréseként 1990-ben Művelődési Miniszteri Dicséretet, 2008-ban a Tudományért kitüntetést kapott.

Béres Csilla elkötelezetten vett részt az oktatásban. A Savaria Egyetemi Központban a környezettan alapszak, a környezettan-tanár mesterszak szakfelelőse és aktív résztvevője volt annak az országos konzorciumnak, amely a környezettan alapszak, a környezettan-tanár mesterszak akkreditációs anyagának kidolgozásában és az egységes, egyciklusú tanárképzésben a környezettan tanári szak elindításában döntő szerepet játszott.

(Forrás: Facebook / ELTE Savaria Egyetemi Központ)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet