1980-ban az A.E. bizottság alapító tagjaként kezdte zenei pályafutását, de ismerhetjük őt a Dr. Újhajnal, a Matuska Silver Sound vagy a Konnektor együttesekből is. 1981-ben láthattuk az első kiállítását a Fiatal Művészek Stúdiójában.
A hazai elektronikus zenei élet, a magyar techno egyik ősatyja, nevéhez fűződik az óbudai Supersonic, majd 2004-ben a Vörös Yuk & Kék Yuk klub megalapítása. 2011-ben Munkácsy-díjat kapott. Fiával, Bernáthy Zsigával Bernáthy & Son néven saját live act produkcióval léptek fel a hazai elektronikus zenei eseményeken (lásd fotónkon).
Bernáthy Sándor elhunytával egy nagyon tehetséges, sokoldalú, egyedi látásmódú művészt vesztett el a hazai kortárs művészvilág. Nyugodjék békében!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!