Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

3 héttel az első oltása után elhunyt Darabos Béla, Bozsok polgármestere

3 hete kapta meg az első covid elleni oltását, 2 hete váratlanul kórházba került, azóta lélegeztető gépen volt, a teste pedig feladta a harcot.

Ágh Péter, Vas megye országgyűlési képviselője osztotta meg Facebook-oldalán a tragikus hírt, miszerint elhunyt Darabos Béla, Bozsok polgármestere. Mint írja, az egyik legjobb szándékú ember volt, akit ismert, további részleteket azonban nem osztott meg.

Megrendülve értesültem róla, hogy elhunyt Darabos Béla, Bozsok polgármestere. Az egyik legjobb szándékú ember volt, akit ismertem. Őszinte részvétem a családjának!

Közzétette: Ágh Péter – 2021. április 8., csütörtök

Ellenben Kónya Péter egykori országgyűlési képviselővel és a polgármester jó barátjával, aki egy terjedelmesebb és szívhez szóló posztban emlékezett meg róla.

„Nehéz szívvel és mély fájdalommal búcsúzom egy Barátomtól, Darabos Bélától. 2019-ben, amikor Velembe költöztem, a kocsma&lottózómban az első vendégek egyike volt. Mindketten megdöbbenve néztünk egymásra, majd megöleltük egymást. Béla határőr tiszt, majd rendőr volt, amikor én honvédtiszt, bő 20 éve ismertük egymást. Kiderült, hogy szolgálati nyugállományba vonulását követően szülőfalujában, a Velemmel szomszédos Bozsokon lett polgármester. Az emlékezetes újratalálkozásunk óta - néhány kivétellel - hetente találkoztunk. 3 hete kapta meg az első oltását. Két hete váratlanul kórházba került, azóta lélegeztető gépen volt. A teste ma feladta a vírussal a harcot. Pár nap múlva lett volna 60 éves. Emlékét, bárátságát sokan őrízzük a lelkünkben tovább!” írta .

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra