Elhunyt Horváth Katalin, aki nemcsak horoszkópot készített a Nyugat olvasóinak, hanem Magyarország jövőjéről is jósolt

Május végén vesztette életét az ismert szombathelyi jósnő.

Testvére adta hírül a Facebookon, hogy május 26-án, kedden délelőtt elhunyt az ismert szombathelyi jósnő, Lakatosné Horváth Katalin. Részleteket nem közölt haláláról, mi viszont most szeretnénk megemlékezni a jósnőről, akire régebbi olvasóink még valószínűleg emlékeznek is, hiszen jó néhány éven keresztül rendszeres horoszkópot készített a Nyugat.hu-nak is.

Katalin egy sorsforduló révén 2000-ben alapította meg saját cégét és kezdte meg pályafutását jósnőként Szombathelyen. A Mérleg jegyében született, és születése napjául is e jegy urát, a Vénusz napját, a pénteket választotta.

„A feladatom tudom. Mint ember, nő harmóniát teremtek saját tetteim, erkölcsi nézeteim, vállalt kötelezettségeim és egyéni képességeim között. A 'hozott' tudásomat és az életemben tanultakat kamatoztatom úgy, hogy segítek másoknak, és abból is tanulok. Tudom, hogy a biztos alapokat az önzetlen szeretet adja az életünkben és az alázat, amit tanúsítunk sorsunk iránt. Munkámban is szem előtt tartom mindezt, amikor a vendégeim segítségért fordulnak hozzám” – mesélte lapunknak még korábban.

Lakatosné Horváth Katalin horoszkópja sokakat megmozgatott, még 2007-ben egy budapesti olvasónk írta, Eddig nem hittem a horoszkópban... 2007. January 02. 05:06 hogy egészen addig nem hitte a horoszkópban, amíg el nem olvasta a 2006. január 1-jén oldalunkon megjelentet.

Ha ez a horoszkóp valóban 2006. január 1-jén készült, akkor minden elismerésem! Eddig nem hittem a horoszkópokban, de Lakatosné Horváth Katalin meggyőzött arról, hogy ebben a szakmában is vannak profik!

Szintén 2006-ban, Katalin parányi jósirodájában voltunk vendégek, ahol a kristálygömbök és ingák társaságában a modern jövendőmondás elengedhetetlen kelléke, azaz a számítógép segítségével kutattuk Magyarország jövőjét. Gyurcsány a Nappal révbe ér – A jósnő 2006-ról 2006. January 10. 08:29 A monitoron a 2006-os év horoszkópja és egy rejtjelekkel teletűzdelt ábra volt, a jósnő pedig ebből, mint tenyérből olvasta ki a jövőt. Néha ingáját is segítségül hívta, mint a matematikában, hiszen fontosnak tartja az ellenőrzést is.

Ha kíváncsi, mit jósolt 2006-ban Katalin Magyarországnak és lakóinak, alábbi cikkünkre kattintva elolvashatja!

Gyurcsány a Nappal révbe ér - A jósnő 2006-ról

Előttünk, a parányi jósirodában, a kristálygömbök, ingák társaságában a modern jövendőmondás elengedhetetlen kelléke, a számítógép segítségével kutattuk a jövőt. A monitoron a 2006. év horoszkópja, egy rejtjelekkel teletűzdelt ábra. Lakatosné Horváth Katalin jósnő ebből, mint tenyérből olvasta ki a jövőnket. A részletek igazáról néha az ingáját is tudakolta, mint a matematikában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely